Megvillantotta a Meta új csodaszemüvegét Mark Zuckerberg, és azt is, mire képes
Az egyelőre csak Project Cambria néven futó kevert valóság szemüveget még az idei évben bemutathatja a Meta, és már az áráról is hallani némi információt.
Az egyelőre csak Project Cambria néven futó kevert valóság szemüveget még az idei évben bemutathatja a Meta, és már az áráról is hallani némi információt.
A kínai Nreal terméke egy hagyományos napszemüvegre hasonlít, de ha az ember felveszi, úgy érezheti magát, mintha a film részese lenne.
A japán H2L a Sony hathatós segítségével egy olyan viselhető eszközt dobott a piacra, amivel a metaverzumos élményeket valóban érezhetjük a bőrünkön.
Érdekes bejegyzéssel hangol a cég március 8-i sajtóeseményére az egyik Apple-vezető. Egyesek azt olvassák ki belőle, hogy a régóta pletykált AR-szemüveg is megmutathatja magát.
Néhány év múlva hasonló lehet a helyzet a virtuális és kiterjesztett valóságot láttató (VR/AR) szemüvegek piacán, mint most az okostelefonokén. Nagy lesz a kínálat, és több gyártónak is lesz majd ajánlata, olyan nagy nevekkel, mint az Apple, az Oppo, a Meta, a Microsoft, és persze ott lesz az okosszemüvegek egyik úttörője, a Google is.
Belehúz a Meta (volt Facebook) a metaverzum fejlesztésébe, amihez hozzáértő szakemberekre van szükség, Ilyeneket pedig bőven talál, például az Apple-nél vagy a Microsoftnál.
A Samsung a Las Vegas-i CES technológiai show-n mutatta meg, miként is képzeli el az autózás jövőjét.
Gene Munster elemző szerint az Apple 2023-ban dobhatja piacra a kevert valósággal operáló szemüvegét, de már idén nyáron megmutathatja azt.
Az Air Glass nem egy tipikus AR-termék, de gyártója, az Oppo igen sokat vár tőle. Egyhuzamban három órán át használható, például útbaigazításra.
A Facebook mostantól a csoportos videóhívásoknál és a Szobákban is lehetővé teszi, hogy a kiterjesztett valósággal dobják fel a felhasználók a látványt.
First Woman címmel új, interaktív képregényt adott ki a NASA. A digitálisan is elérhető füzet egyszerre olvasnivaló és játékos ismeretterjesztő.
A legújabb értesülések alátámasztják a neves Apple-szakértő korábbi jóslatát, amely szerint már jövőre bemutatkozhat az Apple szemüvege, amely a kiterjesztett és a virtuális valóság megjelenítésére is alkalmas lehet.
A tíz éve az Apple-t vezető Tim Cook még egyszer ennyi időt biztosan nem tölt el a cég élén, erről ő maga beszélt korábban. A hírek szerint még egy nagy dobás, és távozik.
Míg korábban arról lehetett hallani, hogy az Apple visszahozná az ujjlenyomat-olvasót az iPhone-okra, a legújabb hírek inkább a Face ID, azaz az arcazonosítással történő hitelesítés kiterjesztéséről szólnak.
Egyre kevesebb időt töltünk tévénézéssel, mégis egyre többet használjuk a tévénket. Elmerültünk az iparági trendek között.
Bár vége azoknak az időknek, amikor oly sokan voltak elfoglalva a Pokémon Go zsebszörnyeivel, a játék fejlesztője nem pihen. Hamarosan egy új, Tamagocsi-ihletésű játékkal jelenik meg.
A sokat kritizált első okosszemüvege után egy fejlettebbnek ígérkező változatot is elkészített a kínai Nreal. Állítják: aki ebben néz videót vagy nyit meg alkalmazásokat, egy újfajta világ részesévé válhat.
Már a magyar felhasználók is válogathatnak a Viber legújabb, kiterjesztett valóságra alapuló AR lencséi közül, melyekkel színesített fotóikat és videóikat közvetlenül beszélgetéseikben küldhetik tovább ismerőseiknek.
A TransforMR digitális elemeket képes megjeleníteni a való élet objektumai előtt. A trükk akkor is működik, ha mozgó alakokat kell helyettesíteni.
Az 5G fejlesztésében elért eredmények mellett a technológiai előnyök mindennapossá válásához szükséges továbblépésre hívta fel a figyelmet Ken Hu, a vállalat soros elnöke Dubajban. A Global Mobile Broadband Forum 2021 konferencia nyitóelőadásán elhangzott: a zöld út a járható út.